Natasa

Már majdnem kitöröltem a fehérló@gmail.com-ról jött mailt. Megint egy spam vagy valami őrült hacker praktikája, gondoltam. Őszintén? Kinek lenne érdekében engem meghackelni? Aztán még mielőtt sietősen töröltem volna, kapcsoltam: Natasa. Az üzenet több mint tömör volt: Évfordulózunk, kacsintós smile, mindenféle aláírás, bővebb utalás nélkül. A mellékletben egy oda-vissza repülőjegy hétvégére Genfbe.

Natasa egy fantom, mintha nem is létezne. Mintha sosem találkoztam volna vele. Egy fatamorgana, délibáb, ami első körben van, hús vér, de aztán hónapról hónapra légiesebbé válik. Titokzatos üzeneteket küld kitalált gmail, yahoo címekről, egy-egy fényképet, mondatot, szófoszlányt. Ezek többnyire utalás szinten működnek, vagy nem működnek, és hosszas gondolkodás után is csak sejtem, hogy mit akart ezzel, vagy azzal a tudtomra adni. Nagy általánosságban életjel mailek voltak, amikre eleinte kiadós szóözönnel válaszoltam az aktuális életemről. A kérdéseimre, amikkel bőven megtűzdeltem, sosem válaszolt. Aztán csend, majd újra egy aforizma, idézet, kép egy másik címről. Legutóbb a szurke.bagoly@yahoo.com- ról kaptam tőle egy fényképet. Két próbababa egy szőke és egy barna volt rajta, fekete kalapban, napszemüvegben. Hiányzom neki, bogoztam ki nagy nehezen, amikor már századszor nagyítottam ki minden részletét, valami feliratot, üzenetet, utalást keresve.

Taxival vitetem ki magam a SNP híd alá, onnan indul a busz a Schwechatra. Majd ha nagy leszek, egészen a Schwechatig taxizni fogok. Búcsúzóul mindenképpen nagy borravalót adok a taxisofőrnek, hadd legyen neki is jó napja, ha már nekem az van. Tavaly nyáron találkoztam először Natasával Genfben Karesz jóvoltából. Az a kirándulás sem volt előre eltervezve, egy kiadós nyári viharnak köszönhettem, ami miatt bemenekültem a Pánska utcai Putikába. Karesz a bejárattal szembeni öblös fotelban pöfékelt, s három szőke szépségnek tartott hegyi beszédet.

– Mon Chéri! – integetett kedélyesen, amikor meglátott. Odajött hozzám, megölelt, s közben szokásához híven puszit nyomott a fülembe. Utálom. A füles puszija kislány koromban is libabőrbe bújtatott.

– Imádom, mikor ilyen fancsali képet vágsz – súgta kajánul a fülembe, majd a csajokhoz fordult:

– Bébik bemutatom, Lilit, tini korom Femme fataleját.

Hát nem örültek. Tetőtől talpig végigmértek, finnyásan elhúzták a szájukat, egy ázott veréb, konstatálhatták. Én kihúztam magam, megráztam vizes sörényem, Femme fatalesen csücsörítettem egyet, majd tüntetően puszit nyomtam Karesz arcára. A bébik hamar lekoptak. Chilis rakott sajtot ettünk, nosztalgiáztunk, s az egyik pohár vörösbort ittuk a másik után. Hazafelé a Yellow Submarine-t énekeltük, Karesz a karjában vitt fel a lépcsőn, mivel addigra annyira elfáradtam, hogy jártányi erőm sem volt…(folytatás következik…:))

Photo by Alem Sánchez from Pexels