Love story

Dorombol bennem az álom. Egész éjjel szállingóztak a pihe-puha pelyhek, reggelre eltűntek az élek, az útpadkák, a villamossínek, a járdaszegélyek.

Amikor utoljára láttalak, havazott. Nagy pelyhekben ömlött az égből. Az ablakból néztük. A Park kopáran és feketén, tájkép, a szemünk látára lett átfestve. Mintha egy langaléta festő-mázoló Jákob lajtorjájáról fehér latexfestékkel utánpingálta volna a fák, bokrok ága-bogait, a megsárgult gyepet és a park padjait.

Megfogtad a kezem és kiszaladtunk a hóesésbe. Csak úgy pulcsiban. Felmarkoltam a havat, lágy és puha tapintású volt, olyan, mint a tejszínhab. Még az illata is, picit tej, picit porcukor, picit vanília. Beleharaptam, s te nevettél. Mókás fintorokat vágtam, hogy tetszem neked.  Azt akartam, hogy belém szeressél. Nagyon.  Halálosan. Aztán hógolyót formáltam és incselkedésképpen megdobtalak. Te visszadobtál. Kergettük egymást a boldogságik. Aztán szerelemig mosdattál a park bokrai között a hóban. Beléd szerettem. Nagyon. Igazán halálosan. A hó fehérje a vérembe diffudált. Leukémia – mondta az orvos, kerülte a tekintetemet, s a gombját csavargatta közben. Akkor tudatosodott bennem, hogy ez egy ízig-vérig LOVE STORY.

Amikor utoljára együtt voltunk, az ablakban álltunk és néztük, ahogy kint havat hord a szél. A Park kopáran és feketén, tájkép, a szemünk látára lett átfestve. Mintha egy langaléta festő-mázoló Jákob lajtorjájáról fehér latexfestékkel utánpingálta volna a fák, bokrok ága bogait, a megsárgult gyepet és a park padjait.

Egy pár szaladt kézen fogva a park behavazott ösvényén. Csak úgy hajadon főtt, vérvörös pulcsiban és  hófehér kardigánban. A lány felmarkolta a havat, beleharapott, a fiú kacagott, a lány megdobta hógolyóval. Kergették egymást, ide-oda cikáztak a behavazott bokrok, fák között, megfejthetetlen hieroglifákat rajzolva a friss takaróra. Aztán a hóban hemperegve hancúroztak. Az incselkedős, nemek harca, gyengéd csókokkal szelídült szerelemmé. Ez a boldogság, ez az ízig-vérig LOVE STORY, gondoltuk. Egymásra néztünk, de nem mentünk ki kézen fogva a parkba, a hóesésbe. Csak álltunk tovább, a neon jégfénye álmosan zizegett, a radiátorból kiáradó meleg pírrózsákat festett az arcunkra.

Dorombol bennem az álom. Egész éjjel szállingóztak a pihe-puha pelyhek, reggelre eltűntek az élek, az útpadkák, a villamossínek, a járdaszegélyek.

Az ablakban állok. A toronyház 12. emeletéről bámulok ki a fehér ködre. Nem látni sem a parkot, sem a kopár fákat, bokrokat, sem a szállingózó hópelyheket. A tejtenger elrejti a vörös pulcsis lányt és a fehér kardigános fiút, akik önfeledten csókolódznak a behavazott kispadon.

A szemben álló toronyház 12. emeletén az ablakban merengsz fehér kardigánban. Mindenhol, ahova nézel, csak tejköd. Nem látod a szomszéd toronyház üveghomlokzatát, sem engem, ahogy vérvörös pulcsiban az ablakban állok.

Dorombol benned az álom. Egész éjjel szállingóztak a pihe-puha pelyhek, reggelre eltűntek az élek, az útpadkák, a villamossínek, a járdaszegélyek.