Karácsonyi 40 fokos láz

Újra itt a karácsony, tele aprósüteménnyel, gyerekzsivajjal, menyből az angyallal és gyertyafénnyel. Ebben az évben is itt, az anyósomnál, gyűltünk össze ünnepelni, de most kivételesen nem sajnálom.  A zongora mellett, a sarokban rakosgatom a süteményeket, készítem a sütis tálakat. Ide egy vaníliás kifli, oda egy habcsók.

– Marci, ez az utolsó krémesed, nem fogsz vacsorázni! Eli, a sógornőm, épp Martinnal, a férjemmel, terítik meg az ünnepi asztalt. Teljes az összhang közöttük. Martin az evőeszközökkel szaladgál az asztal körül, minden tányérnál elgondolkodik, melyik oldalra tegye a kanalat, kést, villát. Eli karácsonyi csillagokat hajtogat szalvétából. Kifejezetten kivirult múlt karácsony óta. Lefogyott, feketére festette a haját és élénkvörös rúzst kezdett használni. Illik neki, olyan dívás. Az anyósék a konyhában küszködnek a ponttyal. Dávid, a sógorom, a gyerekeket szórakoztatja, mókás történeteket mesél nekik. Lala gurgulázva nevet, Peti a térdét ütögeti, úgy kacag, Verus egyfolytában a nyakán lóg, kicsit féltékeny az unokatestvéreire. Marci két csábítás, az apja és a krémes között ingázik. Dávid kiköpött hasonmása Martinnak, de a természete diametrálisan eltérő, mintha nem is lennének testvérek. Kedves, optimista, igazi mókamester, egy percig sem unatkozik vele az ember. Bár Martin az utóbbi időben sokat változott.

Tavaly kicsit más volt az előkészületi felállás. Verus akkor tanult járni és százszázalékosan anyafüggő volt, egész este az ebédlőasztal körött körözött és egy pillanatra sem volt hajlandó elengedni Eli jobb mutatóujját. Martin a tőle megszokott hidegvérrel, mit neki karácsonyi előkészület, mit neki felfordulás, olvasott a sarokban. Mi kettesben terítettünk Dáviddal. Akkor kezdődött minden. Vagyis valószínűleg sokkal előbb, de akkor tudatosult bennem, hogy Dávid tekintete tele van gyöngédséggel. Ahogy kerülgettük egymást az asztal körül a tányérokat, evőeszközöket rakosgatva, akarva akaratlanul egymáshoz értünk. Ilyenkor pirulva, zavartan kértünk felváltva bocsánatot. Bizsergett a bőröm az érintése nyomán. Az ünnepi vacsora alatt Dávid velem szemben ült. Le sem vette rólam a szemét, én meg alig mertem felnézni a tányérból, csak nagy ritkán pislantottam rá, s ilyenkor nem tudtam megállni, hogy ne küldjek felé egy pici mosolyt. Anyuka gyertyafény mellett olvasta fel vacsora után a kis Jézus születésének történetét.  Az ajándékozás mindig óriási zűrzavarral jár.  A gyerekek szó szerint megrohamozzák a sok színes csomagot a fa alatt. A nappali ajtajában álltam a félhomályban és néztem, hogy nőnek pillanatok alatt papír, doboz és játékhegyek a semmiből.  Váratlanul Dávid hátulról átölelt, s a fülembe súgta: Boldog karácsonyt. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, behunytam a szemem.

Egy hónap múlva találkoztunk újra Verus születésnapi buliján. Egész délután pillangók röpdöstek a hasamban. Rá sem mertem nézni, kerültem, ahogy egy születésnapi bulin kerülni lehet valakit. Vacsora után vállaltam, hogy elmosogatok Elinek, s elbújtam a konyhába. Dávid bejött hozzám és megállt mellettem a konyhadressznél, összeért a vállunk. Szótlanul álltunk egymás mellett, aztán felsóhajtott: én ezt már nem bírom. Akkor néztünk egymásra. Ezerrel kalapált a szívem, fájt. Dávid gyengéden magához húzott és megcsókolt, majd újra és újra. Nem tudtuk abbahagyni. Februárban telefonon kínoztuk egymást és a lelkiismeretünket. Hiányzol, nem lehet, látnom kell téged, nem tehetjük, szeretlek, nem robbanthatunk szét két családot, hiányzol, te is, szeretlek, én is, találkoznunk kell, igen. A kórház melletti kis utcában egy cukrászdában találkoztunk először kettesben. Kabátot kaptam a köpenyre, s csak úgy szaladtam át, mintha a büfébe mennék szendvicset venni. Még a fonendoszkópot is a nyakamban felejtettem. Dávid nevetett mikor meglátott: Ha már meghallgatja a szívverésemet, kedves doktornő, gyógyítsa is meg az aritmiáját.  Olyan voltam, mint egy autista. Szólni sem tudtam. Gombóc a torkomba, szívdübörgés a mellkasomba, pillangók a hasamban. Csak néztük egymást és mosolyogtunk. Én tologattam a süteményt a kistányéron, ő meg a kristálycukrot ropogtatta a kis zacskóban még porcukor nem lett belőle.

Csatatérré vált a belsőm. A lelkiismeretem Szent Johanna csuhában harcolt a becsületemért a vágy ellen. Sajnos alul maradt. Dávid talált egy eldugott kis panziót a város szélén, s ott találkozgatunk egyszer egy héten. Hát a fergeteges az enyhe jelző. Negyven fokos lázban égek, és buja kurva vagyok minden csütörtök délután.  És szerelmes. Szörnyen. Dávid is. Szörnyűségesen. A lelkiismeretem azonban tovább harcol. Most már nem a becsületemért, hanem a józan eszemért. Házi tündért varázsolt belőlem. A kórházi nehéz műszakok után hazaérve sütök, főzök, gyertyafényes vacsorákra várom haza Martint. Ráadásul levetkőztem minden női viselkedési és kommunikációs hibámat. Nem sértődtem meg akkor sem, amikor durrdefektet kaptam, és Martin ahelyett, hogy meghallgatta volna, milyen stresszt éltem át, egy hatalmas durranás után, hogy csúszott meg az autóm, stb., pragmatikusan leintézett, hogy most nem tud jönni, de elküldi Tamást, s ő majd kicseréli a kereket. Nem kaptam sírógörcsöt, amikor a gyertyafényes vacsora után egy sima köszönet kíséretében visszabújt a notebookja mögé. Nem tartottam csendes háztartást az után, hogy határozottan nemet mondott a lakásfelújításra. Martin is változni kezdett. Egyik nap virágcsokorral érkezett haza, azóta hetente kapok tőle egy bokrétát. Dicshimnuszokat kezdett zengeni a sültjeimről és a sütijeimről, sőt kezet csókol és néhanap bort bont vacsora után. Az ágyban lefekvés előtt szerelmes verseket olvas fel nekem, s arról kérdezősködik, szerintem melyik fejezi ki leginkább a vágyat, a szerelmet, melyik a legromantikusabb? Reggel puszit ad elmenet előtt, mikor haza jön, megölel.

Körbeüljük a karácsonyi asztalt. Dávid velem szemben ül, mint tavaly. Nézzük egymást, mosolygunk. A kis Jézus elmondva, ajándékok megrohamozva.  A nappali ajtajában állok a félhomályban és nézem, hogy nőnek pillanatok alatt papír, doboz és játékhegyek a semmiből.  Dávid hátulról átkarol, s a fülembe súgja: Gyere, s húz be a dolgozószobába. Negyvenfokos lázban égek, nem tudok ellenállni. Öleli a derekamat, tuszkol át az előszobán, nyitja az ajtót. Az ajtó kinyílik. Bent Martin Elivel csókolózik önfeledten. Megáll bennem az ütő. Ijedten néznek ránk. Szinte egyszerre mondjuk: Boldog karácsonyt.