Budapest, ó, Budapest

Az egyik kedves ismerősöm megkért rá, hogy írjak útleírást Budapestről. Fúha, válaszoltam neki, én útleírást nem tudok írni. De írni tudsz, ugye, és Budapesten is voltál már párszor. Hát igen. Akkor? Láttam lelki szemeim előtt a felvont szemöldökét és a meg nem értést a mosolyában. Kapituláltam. “Jasné, v pohode” – válaszoltam, ami valami olyat jelent, hogy világos, lazán, s ezt a szókapcsolatot olyankor használom, amikor vagy nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, véleményt nyilvánítani, elutasítani, konfliktusba kerülni, mert az adott dolog vagy nagyon fontos, vagy csak egy kicsit, esetleg egyáltalán nem. Szóval ez amolyan univerzális varázsszó. Budapest.

Forgattam a fejemben, mint valami kötelező mantrát, reggeli kávéfőzésnél, vezetés közben és mosogatásnál is. Még George Ezra dalát is meghallgattam, mi mást, a Budapest elnevezésűt, inspirációként. Őszintén megvallva többet reméltem a daltól, de sajnos a kezdeti kecsegtető sor után, mármint, hogy Budapesten van háza, az egész egy szerelmi trubadúrénekbe csapo

tt át, miszerint Budapesttel együtt az aranyzongoráját is elhagyja a szerelme kedvéért, na és ezzel ugye nem lehet egy sexi útleírást elkezdeni. Szóval Budapest maradt a „to do” listán karácsony előtt, karácsony után és Szilveszter reggelén. Budapest, ébredtem az óév utolsó napján.

Budapest, az álomváros, jutott eszembe. Három éves voltam, amikor először jártam Budapesten. Az állatkertben indítottuk a banzájt, a lélegzetem is elállt az elefánt, majom, zsiráf, oroszlán, tigris láttán / akkor még egyáltalán nem tudtam értékelni a budapesti Állatkert történelmi hangulatát, a mesébe illő pavilonokat, gondosan tervezett növénykertjét/, s még fel sem ocsúdtam az álmélkodásból, már a Fővárosi Nagycirkuszban csodáltam a kupolában repdeső cifra ruhás akrobatákat, a bicikliző medvék és vidultam a keménykalapos, krumpliorrú bohóc tréfáin. A kirándulást egy kiadós fürdéssel zártuk a Széchényi

Gyógyfürdőben. Ez után a kirándulás után még sokáig arról álmodoztam, hogy Budapestre költözünk és én minden napomat állatkertben, cirkuszban és fürdőben töltöm. Természetesen az alaphangulatomtól függően, hol fürdéssel, hol cirkusszal, hol állatkerttel képzeltem el a nap indítását.

Budapest nem csak az álmok városa számomra, hanem a metamorfózisé is. Velem változott, pulzált, minden életszakaszomban illeszkedve az adott életenergiához, elváráshoz.

Tizenöt évesen rajongtam a történelemért, Budapest új arcát ismertem meg, elvarázsolt a Mátyás-templom, romantikus kőcsipkéivel, a Budai Vár pompás termeivel és sejtelmes szobordíszeivel, s a város éjszakai csodái, a fényben úszó Széchényi lánchíd és a Parlament.

A vad lázadó korszakomban a „Fekete Lyuk” bugyraiban töltöttem pár felejthetetlen éjszakát. Ez amolyan komplex zenei és élet-élmény volt jóval azelőtt, mielőtt a 4D-s mozit és a Szigetet kitalálták volna.

Aztán szerelmes lettem és ott sétáltam a Halászbástyán, ami mesébe illő romantikus a tornyaival, csigalépcsőivel, s ezért alkalmas bújócskázni, incselkedni a kedvessel, s ráadásul klassz ölelkező fényképeket lehet készíteni nem csak szerelmünkkel, hanem a mókás kősárkányokkal is. A Gellért-hegyre menet pedig istenieket lehet csókolózni.

Egyetemista koromban a Széchényi könyvtár csodás termeiben gyűjtöttem anyagot a szakdolgozatomhoz. Ha megválaszthatnám, hogy hol legyek élve eltemetve, akkor csak ott, és nem csupán a nagyszerű olvasmányok kifogyhatatlan tára miatt. A Széchényi könyvtár igazi vizuális csemege.

Aztán idővel jöttek az árnyaltabb energiák, az apróbb, rejtettebb részletek, s az a Budapest, amit nem lehet a turista brosúrákból megismerni. Mert a kedvelt látványosságokon kívül, annyi mindent van még, amiért megéri újra és újra visszamenni. Kiülni egy reggeli kávéra a Dohány utcába a zsinagóga árnyékába. Megcsodálni a Petőfi Irodalmi Múzeum pink lépcsőházát, pazar csillárjait és beülni egy klassz beszélgetésre.  Sétálni egyet a rakparton, megnézni a naplementét a Vigadóra kivetítve. Múlton merengeni a Kerepesi temetőben. Belesüppedni a New York kávéház bőrfoteljába aktuális kedvenc könyvünkkel. 24 órát táncolni és énekelni a Szigeten, aztán egy hétig port köhögni. A Madách-tér egyik téglaházának teraszán borozgatni és a Szent István bazilika kivilágított kupolájában gyönyörködni. A Gozsdu udvarban szaxofonszólót hallgatni es Unicumot szürcsölgetni. Utazni sárga villamoson, hársfaillatot beszívni, s világkörüli útra indulni a Keleti pályaudvarról keletre, a Nyugatiból nyugatra…